play_arrow

keyboard_arrow_right

Listeners:

Top listeners:

skip_previous skip_next
00:00 00:00
playlist_play chevron_left
volume_up
  • play_arrow

    Bithang Yoo Radio

Egyéb

Nem az idősek nosztalgiáznak, a lázadó fiatalok hozták el a bakelit második aranykorát

today2024.04.28. 30

Háttér
share close

Amerikában minden évben van egy áprilisi nap, amikor a lemezboltok előtt sorok kígyóznak, az elvetemült gyűjtők pedig már előző este lesátraznak, hogy bebiztosítsák maguknak a külön az erre a napra készülő lemezkülönlegességeket. 2008-ban tartották meg először a lemezboltok napját – akkor még a bajban lévő üzletek megmentésére. Mostanra azonban már nincsenek bajban a lemezboltok, több mint tíz éve tart a bakelitek reneszánsza, a lemezekre való kereslet pedig továbbra is kitartóan növekszik. A Wave lemezbolt tulajdonosával, Pápai Sándorral beszélgettünk az ünnepnap apropóján arról, hogy nézett ki nálunk a vinyl forradalma, kik vásárolnak manapság bakelitet, és hogyan született újjá a magyarországi lemezgyártás.

„Ez az egész Record Store Day úgy indult, hogy volt néhány srác Amerikában, akik ide-oda utazgattak, és imádtak kis lemezboltokban turkálni” – meséli Pápai Sándor, aki a Wave lemezbolt tulajdonosaként itthon az elsők között csatlakozott a kezdeményezéshez. „Akkoriban azt vették észre, hogy mindenhol sorra szűnnek meg a kisebb-nagyobb lemezboltok, úgyhogy 2007-ben kitalálták: legyen ezeknek egy nemzetközi ünnepnapja. Ez lett a Record Store Day. Nekem Balázs Bence mondta akkortájt, hogy jó lenne itthon is reagálni erre valamit. Ő még valamiféle magyar verzióban gondolkodott, próbálkoztak is vele, de hát ez mégiscsak egy nemzetközi dolog. Végül 2010-ben hivatalosan csatlakoztunk, írtam nekik egy emailt, ők meg nagyon lelkesen fogadtak: mi voltunk az elsők Kelet-Európából.”

A hivatalos Record Store Day kezdeményezés kiköt bizonyos feltételeket, amiknek meg kell felelni a csatlakozáshoz; például csak független, fizikai üzlettel rendelkező lemezboltok vehetnek részt rajta. Mára világszerte közel 1400 független lemezbolt várja általában április harmadik szombatján különleges kiadványokkal és eseményekkel az érdeklődőket. Itthon eddig nyolc budapesti, egy dunaújvárosi és egy szegedi bolt csatlakozott a kezdeményezéshez.

Kiadványból eleinte nem volt sok, itthon pedig ezek közül is nagyon keveset tudtak csak megszerezni a boltok. Mostanra viszont akad bőven, mióta újra divatos a vinyl, követni is nehéz, mennyit jelentetnek meg világszerte kifejezetten a lemezboltok napjára. Jó pár éve már magyar különkiadások is akadnak, idén ilyen például az Ivan and the Parazol egy különleges lemeze. Hogy aztán miből mennyi fogy, az itthon teljesen kiszámíthatatlan (nálunk azért még nem sátraznak az elvetemült rajongók a boltok előtt), de Pápai Sándor szerint már csak azért is érdemes bátran berendelni ezekből az ünnepi kiadványokból, mert náluk a Wave-ben szinte minden napra jut egy betévedő külföldi, aki lelkendezve bukkan rá egy olyan lemezre, ami Angliában vagy Amerikában anno sec perc alatt elfogyott, itthon viszont épp nem kellett senkinek.

Rütyi Hangváriumától a kihalás széléig

A bakelitlemezek – ez egyébként téves megnevezés, tudjuk meg Pápaitól, ezek a lemezek ugyanis sohasem készültek bakelitből, csak a magyarban ragadt rájuk ez a név, mert a kemény, fekete lemezek hasonlítanak a bakelit nevű szintetikus műanyagra – a harmincas években jelentek meg, a második világháború után pedig, mikor a nagyobb formátumú, 45 perces lemezek is elterjedtek, felpörgött a gyártásuk. A hetvenes évek vége felé jött el a csúcspont, ekkor az Egyesült Államokban évente több mint 300 millió darabot adtak el. Aztán megjelent előbb a kazetta, majd a 80-as években a CD, és a bakelit szépen lassan hanyatlásnak indult.

Magyarországon persze nem egészen így nézett ki ez az időrend, mi Amerikához képest jó pár év lemaradásban voltunk. „Ha jól tudom, nálunk a 80-as évek elején nyílt meg az első rendes lemezbolt, Győrben a Rütyi Hangváriuma” – meséli Pápai Sándor. „Előtte könyvesboltokban meg műszaki boltokban lehetett bakelitet vásárolni, például a Keravillban.” A CD-k is nagy késéssel érkeztek csak meg: mikor Pápaiék ‘89-ben megnyitották a boltot, az 50–60 darabos CD-gyűjteményük igazi különlegességnek számított. A 90-es években aztán még nagyon pörgött a vinyl, de egyre inkább terjedt a CD is – na meg a legolcsóbb opció, a kazettamásolás.

Amikor aztán bejött az internet és a zeneletöltés, nagyon úgy tűnt, hogy a bakelitnek végleg leáldozott. A mélypont a 2000-es években jött el, 2006-ban már kevesebb mint egymillió bakelitet adtak el az USA-ban. A Magyar Hangfelvétel-kiadók Szövetsége (Mahasz) évente publikált eladási adatai szerint nálunk (legalábbis az új kiadások terén) 2004-ben volt a mélypont, abban az évben alig több mint ötszáz vinylt adtak el. Világszerte sok lemezgyár teljesen leállt ekkorra, vagy minimális számban gyártott csak lemezeket. A megmaradó bakelitpiacot leginkább a gyűjtők tartották fent, akik továbbra is  vásárolták a korábbi kiadásokat. „Az az időszak halál volt, a legtöbb rendes bolt bezárt. Nekem meg mindig mondták, hogy »tarts ki, Sanyikám, tarts ki«. De hát egy éhezőnek hiába mondod, hogy tartson ki, ha nem adsz neki egy falatot se, nem fog kitartani.” A Wave ugyan simán túlélte volna ezt az időszakot is, de igen szűkösen, és csak akkor, ha Pápai egymaga viszi a boltot. Ő inkább elvállalt egy másik munkát, az ATV adáslebonyolítója lett, és megtartotta a kollégáját a lemezboltban. Külön-külön mindkét munkából meg tudott volna élni, így viszont havi háromszáz órát dolgozva egyensúlyozott a két munkahely között.

A lázadó fiatalok és a bakelit második aranykora

A vinyl a 2010-es évek elején támadt fel hamvaiból, bár, hogy pontosan mi okozta a majd’ százéves technológia másodvirágzását, arról csak találgatások vannak. Az adatok viszont magukért beszélnek: 2022-ben az Amerikai Hanglemezgyártók Szövetsége (Recording Industry Association of America, RIAA) szerint 1987 óta először előzte meg a lemezeladás a CD-két, több mint 40 millió bakelitet adtak el. 2023-ban pedig már 43 milliónál is több lemez talált gazdára. Itthon azért még a CD vezet, de a Mahasz adatai szerint a tragikus 2004-es évet követően az új vinyl-kiadványok eladási számai is növekedni kezdtek. 2012-ben még kevesebb mint tízezer lemezt adtak el, és majdnem kétmillió CD-t, a következő években azonban a két érték fokozatosan közeledni kezdett egymáshoz: 2016-ra már hetvenezer lemez fogyott, a CD-eladás pedig egymillióra csökkent, az utóbbi években pedig már több mint kétszázezer bakelitet vásárolnak évente, míg CD-ből 2023-ban már kevesebb mint négyszázezer talált gazdára.A bakelitek esetében ráadásul nagyon fontos a second-hand piac is, a régebbi kiadványok forgalma, ami ezekben a számokban nem jelenik meg, de szintén felpörgőben van. Manapság már ritkán kerülnek az örökségekből előkerülő lemezek a szemetesbe, a boltok gyakran vásárolnak fel ilyen gyűjteményeket, ahogy a különböző bolhapiacok is remek lelőhelynek számítanak használt lemezek terén.

Hogy miért lett újra ekkora divat a bakelit, arról a szakmán belül is csak tippek vannak. Pápai Sándor szerint talán kicsit a Record Store Day is közrejátszhatott ebben, legalábbis ennek beindulása egybeesik a 2010-es évek nagy vinyl-hullámával. Ilyenkor itthon is nagy a felhajtás: már az ünnepnapot megelőző héten is sokan térnek be az üzletekbe, magán a lemezboltok napján pedig hatalmas az érdeklődés, rengeteg lemez fogy.

Hogy ki veszi mostanság ezt a rengeteg bakelitet? „Fiatalok, idősek, mindenki” – mondja Pápai. Vannak visszajáró vendégek, de olyan gimnazisták is betévednek, akiknek amúgy nincs is lemezjátszójuk. Rengetegen kérdezik, hol lehet venni.

David SaxAz analóg bosszúja című könyv írója szerint tévedés azt hinni, hogy a korábbi technológiák felvirágzása mögött az idősebb generációk nosztalgiázási vágya rejlik, épp a fiatalabbak, a 20–30-as generáció, sőt, a tinédzserek azok, akik az utóbbi években kifejezetten ezek felé fordultak. És nemcsak a bakelitről van szó; előkerültek az analóg fényképezőgépek és a polaroidok, hiába van mindenkinek okostelefonja, virágkorukat élik a zsebnaptárak és noteszek, hatalmas a kereslet a társasjátékokra, és egyre nagyobb a print magazinokra – állítja Sax, aki szerint a fiatalok akkor kezdtek igazán a régebbi technológiák felé fordulni, mikor a szüleik is megjelentek az internetes terekben, és használni kezdték a digitális eszközöket: amit már az ember szülei is csinálnak, az semmiképp sem menő.

De az ezredforduló digitalizációs folyamatára nem csak a fiatalok válaszreakciója volt a korábbi technológiákhoz való visszafordulás, sokak számára képviselnek egyre nagyobb értéket az offline dolgok. Az ember egyszerűen szereti tárgyakkal körülvenni magát, az önkifejezés módjává vált a vásárlás. A fizikai tárgyakhoz pedig sokkal jobban tudunk kötődni, mint mondjuk egy online dallistához.

A vinyl egyértelmű előnye a digitális zenével szemben, hogy gyűjteni lehet. Sokszor nem is feltétlenül használatra, hanem relikviaként veszik meg a lemezeket, amik ráadásul a 30-szor 30 centis borítóikkal esztétikai értéket is képviselhetnek – ezzel a CD-k és kazetták sem tudtak soha versenyezni. De fontossá váltak a használat szertartásai is: az analóg képet elő kell hívni, a bakelitlemezt fel kell tenni és meg kell fordítani.

A fent is emlegetett Mahasz-statisztikákból az is látszik, hogy bár a CD-értékesítés folyamatosan esik vissza, a fizikai hanghordozók eladásából származó bevétel nőtt: a 2022-ben 1,6 milliárdos összeg 2023-ra 1,8-ra növekedett. Ez valószínűleg annak köszönhető, hogy a vinyl-árak folyamatosan nőnek, 2023-ban először haladta meg a lemezek forgalma a nettó 1 milliárd forintot.

Nagy téma most, hogy egyre drágulnak a lemezek. Mikor visszajött a bakelit, körülbelül olyan árban volt, mint a CD. Ráadásul akkoriban, ha megvetted a lemezt, sokszor belerakták ingyen a CD-t is, meg volt benne letöltőkód. Ugyanazért a pénzért megkaptál három formátumot, mert az volt az elv, hogyha már megveszel egy bakelitet, ne kelljen neked konvertálgatni a zenét, hogy a kocsiban is hallgathasd. Rám amúgy nem érdemes befektetési kérdésekben hallgatni, akkor például az volt a nagy vízióm, hogyha majd egyre többet gyártanak belőle, olcsóbb lesz a bakelit. Nem így lett. Most már kábé háromszorosára növekedtek az árak, vannak húszezer forintos lemezek is

– mondja Pápai Sándor.

Ha Taylor Swift lemezt ad ki, minden más megy a levesbe

A lemezgyártás ma sem olcsó mulatság, hiába alapvetés mára sok magyar zenekarnál, hogy bakeliten is szeretnék megjelentetni az albumaikat (a Wave-ben például általában legalább 100–150 magyar lemez is kapható), ezt nem mindenki engedheti meg magának. A 90-es évek második felében Európa-szerte számos lemezgyár bezárt, Magyarországon 1996-ban, a Hungaroton dorogi gyárának bezárásával teljesen megszűnt a hanglemezgyártás. Azóta külföldön, például Ausztriában, Lengyelországban vagy  Csehországban tudnak lemezt gyártatni a hazai előadók, de a magyar piac csekély mérete miatt (általában párszázas nagyságrendben készülnek lemezek) a nagy nemzetközi megrendelésekkel szemben hátrányban vannak. Az utóbbi években a külföldi előadók is ráfeküdtek a fizikai hanghordozók gyártására, ezekből ugyanis több bevétel származik, mint az online kattintásokból. Sokan, például a vinyl királynőjeként is emlegetett Taylor Swift vagy a májusban új lemezzel jelentkező Billie Eilish pedig már alapból több verziót adnak ki egy albumból a fanatikusok és a gyűjtők kedvéért, például különböző színekben, így még nagyobb (itthoni léptékkel felfoghatatlan) példányszámokat produkálva. Nem csoda hát, ha előfordul, hogy kapacitáshiány alakul ki a gyártásban, amit a magyar zeneipar kifejezetten megérez.

Ráadásul a lemezek eladása is kiszámíthatatlan” – mondja Pápai. „Van, ami aznap elfogy, például amikor Beton.Hofi behozta a lemezét, az elég durva volt, ilyenkor nagy nyomás van rajtunk, még hetekkel, hónapokkal utána is hívtak. De olyan is van, amiből pár darab sem fogy el: egy időben például mindenki Qualitons-lemezt akart, ami sokáig nem volt. Aztán a brexit után kaptak vissza egy adagot külföldről, szereztünk mi is, és kitettük, hogy megint van Qualitons. Akkor már alig vitték – bár azóta már szépen elfogytak. Mindenesetre a magyar zenekarok nagyon rajta vannak ezen, mindenki szeretne lemezt.”

Néhány évvel ezelőtt, a koronavírus időszakában új szereplő bukkant fel a magyar lemezgyártásban: egy kis zalaegerszegi műhelyben megnyitott a Hanaton Hanglemezgyártó Manufaktúra, amely azóta számos hazai előadóval dolgozott már együtt Koncz Zsuzsától, a Carson Comától és Dzsúdlótól kezdve a Blahalousianán, az Ivan and The Parazolon és a Beatricén át Ákosig és Hobóig.

Két zalaegerszegi underground zenész egy osztrák koncertről hazafelé kitalálta, hogy kéne Magyarországra egy lemeznyomó üzem” – meséli Pápai. „Utána is néztek, és találtak egy présgépet Oroszországban. Szerencsére zenész körökben akadnak orosz anyanyelvűek, egy nap alatt sikerült lebeszélniük, hogy megvásárolják a gépet. Mikor megérkezett, és elkezdték kibontani, egyszer csak látták, hogy a cirill betűs matricák alatt magyar feliratok lapultak. A dorogi gyár egyik gépe volt! Amióta a Hanaton üzemel, azóta egy kicsit könnyebb itthon a helyzet.

 

Written by: Zoltán Hanzli

Rate it

Hozzászólások (0)

Szólj hozzá

Az Ön e-mail címe nem lesz közzétéve. A kötelező mezők csillaggal jelöltek


0%